byMsG
Az Emirátusokban élőknél mindig kérdés, hogy hol is vegyék igénybe az egészségügyi ellátást. Egyértelmű, itt ahol élünk. De mégsem … mert nem bízunk az itteni orvosokban, a biztosító nem fedezi a költségeket, és egyébként is egy évben egyszer úgyis hazamegyünk, majd akkor elintézzük. Aztán minél több időt töltünk az új országban, egyre inkább berendezkedünk, és már csak akkor intézzük otthon az orvost, ha tényleg nincs más lehetőség. Nőkénél jellemző, hogy például nőgyógyászati vizsgálatra, meddőségi kezelésre hazamennek, mert ugye az elég komoly és szenzitív dolog. Ráadásul általában elég költséges is, amit nem minden országban támogat az egészségbiztosító, ahogy például a prevenciót sem. Vannak viszont helyzetek, amikor nincs ilyen fajta mérlegelési lehetőség, mert azonnali segítségre van szükség, és helyben kell megtalálni a legjobb megoldást. Ez történt velünk is, aminek köszönhetően egy kicsit jobban beleláttam az itteni egészségügyi gépezet működésébe.
Először néhány szó a RENDSZERRŐL:
Az Emirátusokban a szociális hálót az első elnök – Sejk Zayed – építette ki, az olajvagyon felhasználásával. Ennek köszönhetően minden emirátusi részesülhetett (ingyenes) orvosi ellátásban és mindenki számára elérhetővé vált az oktatás. A mai napig az állami egészségügyi ellátás az emirátusiak kiváltsága. A bevándorlók magánbiztosítók útján vehetik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat. Néhány éve Magyarországon nagy vihart kavart, amikor az akkori kormányzat meg akarta nyitni az egészségügyi szektort a magánbiztosítók előtt. Akkoriban én nagyon sajnáltam, hogy az nem valósulhatott meg, pedig akkor még csak elképzeléseim voltak a rendszer előnyeiről. Ma már tapasztalatból mondom, hogy kifejezetten jól működik, minden szereplő megelégedésére (legalább is itt). Mivel a bevándorlók csak magánbiztosítás útján vehetik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, ezért törvény kötelezi a munkaadókat, hogy biztosítsák a dolgozóiknak az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutást, vagyis fizetniük kell az egészségbiztosítást. (Az már a cég saját hatásköre, hogy csak a munkavállalónak, vagy a családtagoknak is fizeti a biztosítást.)
AZ INTÉZMÉNYEK
Mivel az emirátusi lakosság igen kisszámú (és egyre csökken), így az állam csak kevés intézményt tart fent a számukra. A legtöbb intézmény magánkézben van, ennek megfelelően azok modernek, jól felszereltek,a legújabb technikával ellátottak (az államiakat nem ismerem). Dubaiban kétféle intézmény van: clinic (ez a járóbeteg ellátó) és hospital (ez járó és fekvőbeteg ellátó is).
A TAPASZTALAT
Azzal, hogy átlépjük a magyar határt, nem szűnünk meg magyarnak lenni és nem is tudjuk lerázni magunkról csak úgy az otthon felszedett szokásokat, beidegződéseket. Van, aki a környezet hatására gyorsan és könnyen változik, van, aki megmarad ugyanannak az embernek, aki korábban is volt. Ez utóbbi eset volt az a magyar gyermekorvos, akiről még a helyi (nem magyar) fórumokon is ódákat zengtek. Lehet, mi érkeztünk túl nagy elvárásokkal, de nekem nem vált be a doktornő. Igazi magyar orvos Ő, aki már több éve él Dubai-ban a (külföldi) férjével és saját (közös) rendelőjük van. Szakmailag semmi kifogásom nem volt vele, viszont emberileg … előbb gondolnám hentesnek, mint gyerekorvosnak. Spongyát rá! 🙂
Szerencsére van választék bőven, és kaptam egy nagyon jó ajánlást egy kedves magyar baráttól egy szír doktor néni személyében. Néhány hónappal a költözés után már szükségünk volt orvosra, így mostanra már jó 3 éves múltra tekint vissza a kapcsolatunk. Akkoriban a lányom még csak szokta a helyi öltözködési szokásokat (abaya, kendő, stb) és egyáltalán nem beszélt angolul, így kicsit tartottunk az első találkozástól a „kendős doktor nénivel”. Visszaidézve a magyar doktornőnél tett utolsó látogatásunkat azt mondtuk, attól rosszabb nem lehet (ordítva jöttünk ki a rendelőből, pedig csak a szájába akart benézni az orvos. Spongyát rá! 🙂 )
Időpontra mentünk (csak úgy lehet, nincs olyan, hogy odamegyek, és majd sorra kerülök), de egy kicsit várnunk kellet, mert elhívták valahova a doktornőt. Megérkezett, fülig mosoly, „hi guys, how are you” köszöntés és bekísért minket a rendelőbe, ami inkább egy iroda volt. Hellyel kínált és elkezdett beszélgetni, mivel az aktánkban nem látott semmit (első alkalommal még üres volt). Kik vagyunk, honnan jöttünk, mióta vagyunk itt, mit csinálunk, anamnézis felvétel, stb. Kérdez, kérdez, kérdez, mondja, válaszol. Van e oltási könyvünk? Szeretné megnézni, mert Európában kicsit más az oltási rend, mint amit itt szoktak ajánlani (itt nincs kötelező oltási rend). “Kedves magyar doktor néni, ezt nem tudta volna elmondani nekünk???” Spongyát rá! 🙂 Ezek után mondanom se kell, hogy a gyerkőc vigyorogva ment át a vizsgálóba a doktornővel és bőszen csinálta, amit kértek tőle, pedig akkor még tényleg semmit nem tudott angolul.
És akkor térjünk vissza a kórházhoz
Mint említettem történt egy kis baleset, így 24 órára élvezhettük az Al Zahra Hospital vendégszeretetét. A körülményeket figyelembe véve, az élveztük szót idézőjelbe kellene tenni, de a műtét idejét leszámítva tényleg jól éreztük magunkat. Oly’ annyira, hogy a lányom haza se akart jönni.
Felkészítésként azt találtam mondani neki – hogy ne tiltakozzon nagyon a kórházi éjszaka miatt -, hogy olyan lesz, mint, ha szállodában aludnánk (azt szereti). Akkor még nem is gondoltam … Mivel 3 éve ide járunk orvoshoz és a kórház több osztályán megfordultunk már, így volt némi elképzelésünk, de a valóság még így is meglepett. A szobába belépve tényleg olyan volt, mintha egy szállodai szobába érkeztünk volna, csak az ágy és a falból kiálló oxigén és egyéb csövek árulkodtak. Hatalmas kanapé, relax fotel, hűtő, nagyképernyős TV, fürdőszoba (bekészítve a törölköző, sampon, balzsam, testápoló, stb.). Még otthon mondta a férjem, hogy készítsek valami ennivalót arra az esetre, ha nem kapnánk vacsorát (ugye a beidegződések 🙂 ). Fura volt, hiszen még otthon is jut egy száraz zsömle (tudom, ez csúnya volt, de emlékszem még a szülés utáni vacsorámra).
Az aneszteziológus mondta, hogy majd a műtét után Ő fog kérni a gyereknek megfelelő uzsonnát. Jött is a … nevezzük pincérlánynak, mert nem a nővérek osztják az ételt … hozta a fincsi szendvicset+az étlapot. Ami nem túlzás, mert volt rajta: 2-3 féle leves, 4-5 féle főétel, köretek, saláták, zöldségek – gyümölcsök, desszert, innivaló. Ezekből lehetett választani, de akár az összeset is kérhettem volna. Nem kértem, csak a gyereknek, aki elég finnyás, így gondoltam majd én megeszem, ha Ő nem kéri. Vacsora osztásnál aggódva kérdezte a lány, hogy én biztos nem kérek semmit, mert tudnak még hozni nekem, vagy ha szeretném ott hagynak nekem egy adag ételt, mert van némi felesleg (ne menjen pocsékba).
Ezek a dolgok (külsőségek) inkább a gyerek szempontjából voltak fontosak, hogy egy számára kellemetlen helyzetet pozitívan tudjon megélni. Számomra fontosabb volt az, ahogyan bántak velünk. A nővérek nagyon szolgálatkészek voltak. Már – már zavarba ejtően azok. Mindent kivettek a kezemből, mondván, ezért vannak és csak foglalkozzak a gyerekkel, a többit ők megcsinálják. Bármit kértünk, mindent szinte pillanatokon belül megoldottak. Nem kellett órákat várni arra, hogy kicseréljenek egy lepedőt a beteg alatt, mert itt nem … sok beteg jut egy emberre.
Az igazi pozitívumot nekem mégis csak az orvosok jelentették. Akik itt nem kiskirályok, és nem félistenek, hanem érző és együttérző emberek. Akik jönnek és tájékoztatnak (nem neked kell utána menni, hogy mondjon már valamit), részletesen. Érveket sorolnak pro és kontra, hogy a megfelelő döntést tudd meghozni. Meghallgatták és meg is hallották a kéréseinket, amit a lehetőségekhez képest maximálisan igyekeztek figyelembe venni (mert mi ismerjük a gyereket). Végig egyenragú partnerek voltunk. Mindenkinek volt egy kedves szava, vagy egy mosolya a műtő környékén is, pedig ott futószalagon tolták ki – be a betegeket. És még arra is futotta, hogy az altatóorvos a megfigyelőben megölelje a kissé aggódó anyukát és így bíztassa, hogy minden rendben volt/van/lesz.
Végszó/összegzés
Nem a puccos kórház, a szép, nagy iroda vagy annak a falán lógó New York-i diploma a fontos, hanem az ember, az orvos és a lehetőségek. Itt az orvosnak van rád ideje. Meghallgat, kérdez, válaszol, nem kell minden szót egyesével kihúzni belőle. Türelmes veled (aki esetleg nem jól beszéled a nyelvet) és a gyermekeddel is. És mindezek tetejébe van idő normális vizsgálatokra, esetleg a kezeléseket ki lehet próbálni helyben mielőtt felírná drága pénzért, és még az is belefér az itteni rendszerbe, hogy tesztet csináljanak, ha első hallásra nem eldönthető, hogy mi okozza a betegséget (vírus vagy baktérium), és nem szedetnek be feleslegesen egy halom antibiotikumot. Ezek után számomra már nem kérdés, hogy ha már … akkor hol legyek inkább beteg.
ExpatMesék 